MARIKA
honlapja
LÉVAY LÁSZLÓ:
Még mindig remélek...
Minden nap egy másikat várok,
Hol kékebb az ég, pirosabb a hajnal.
Szebben süt a Nap, az emberek jobbak,
S nem kell küzdeni annyi búval, bajjal.
Minden nap egy másikat várok,
Okos napot, hol nincsen már talány.
Minden a helyén van, az ember ügyes,
S boldogulhat végre valahány.
Minden nap egy másikat várok.
Bolond fejemmel még mindig remélek.
És sétálok a szép ábrándok útján,
Mert hiszek az emberben, amíg csak élek..
Csend
A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted
A csend beszél, ha értő szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tűrik
Ha látni akarod, azonnal eltűnik.
A nyugalom tava
Sírd ki magadból, ami nyomja a szívedet.
Az Úr majd felszedegeti könnyeidet.
Megalkotja belőle a nyugalom tavát.
Ha belenézel, egy békés arcot látsz.
Félelmeidet zárd be egy dobozba.
Kulcsát dobd bele ebbe a tóba.
Mélyre fog süllyedni, bele az iszapba.
Nem sodorhatja víz sohasem a partra.
Senki, ki arra jár nem találhatja meg.
Hisz keresve sem jutna közelebb.
Ha a víz tükrét nézi, csak azt láthatja.
Hogy ez az a tó, a nyugalom tava.
CSOMÓS MARIANNA:
Az én csendem
Az én csendem nem szürke némaság,
Nem feszül bezárt falak közé,
Fölösleges szó pora nem lepi útját,
Szabadon, hallhatóan száll fölé.
Az én csendem szélfútta hárfadal,
Hegyek visszhangja, nádi beszédek,
Tücskök hegedűje, égtájak harsonája,
Kő súlya, víz kékje, hegycsúcsa, nap fénye.
Az én csendem nem szótlan, nem kopár,
Nem bújik a hallgatás ölébe,
Napfényen és holdsugáron jár,
Ott van az őszi hajnalok ködében.
Az én csendem madarak kórusa,
Ég és föld viharban csattanó csókja,
Vizek parttól-partig locsogása,
Ezer virág hallgatag bókja.
Az én csöndem a téli tó rianása,
Az alkonyattal fogyó nap sóhaja,
Csapodár szúnyogok zümmögő násza,
Éj libegő táncának halk zaja.
GŐSI VALI:
A csend hangja
Együtt voltam ma a csenddel,
némaság volt a szívemben.
És ahogy a csendre leltem,
dallam csendült a lelkemben.
Simogattam, melengettem,
hangtalanul átöleltem.
S ahogy a csendet öleltem,
dalra kélt a szeretetem
CSUKÁS ISTVÁN:
Ülj ide mellém...
Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
KISS JÓZSEF:
Ó mért oly későn...
Ó mért oly későn, levelek hullása,
Daru távozása idején:
Mért nem találkoztam rózsanyíláskor,
Hajnalhasadáskor veled én?
Mért nem hallgathattuk édes-kettesbe
A pacsirtát lesbe te meg én?
Mért nem találkoztunk a mámor, a vágyak,
Az ifju álmok idején!...
B.RADÓ LILI:
Tudd meg
Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek
SOLYMOSI KLÁRA:
Nem jut eszembe semmi...
Nem jut eszembe semmi
annyira szeretlek
nem tudok mást írni
csak azt,
hogy szeretlek szeretlek szeretlek
repülni, szállni
csókokra várni
Vágyok erre
te jól tudod ezt
De most minden más
mintha égetne a láz
szívem szorítja valami
valami amit nem értek
de kínoz, gyötör
gyomromban ott a görcs
ez nem olyan mint a gyönyör
pedig most arra vágyom,
de meddig kell várnom?
Nem jut eszembe semmi
semmire nem megyek
minden bilincsbe tart
rabként szenvedek
mint egy ketrecbe zárt madár
szárnyaim csapkodom
de előre nem jutok
csak topogok
mert szeretlek nagyom
Mond meddig kell várnom
mikor jössz
mikor hozod ketrecem kulcsát?
hogy szállhassak tovább
s utam végére érjek
hol te vársz
Mond meddig kell várnom
mikor érsz hozzám?
hol szád csókolja szám
és ölelő karod szorosra zár
Most nem jut eszembe semmi
nem tudok mást írni
gyere siess, hisz szeretlek
ne hagyj itt tovább
de ha te nem így érzel
dobd el a kulcsot
amilyen messze csak lehet
szükség nem lesz rá
ha nem szeretsz
hagyj
s nekem a koporsóm lesz ketrecem
Mudri István
Őszinteség
Mikor az erdőben ha kivágják a fákat,
és a törzsek helyén nem maradnak csak ágak.
Lelkünkben szétfoszlik a szó, ha túlontúl odaadó,
és nincs mögötte őszinteség semmi.
Jó lenne hinni valakiben, fáradt lelkem kiönteni,
mint folyóban a kő, benne elveszni.
S egy reggel arra ébredni, hogy lelkem kertjét,
valaki gondozza, s fákat telepit belé.
Cserébe majd én is telepítek az ő lelkébe fákat,
s így mindkettőnk lelke friss erdőben járhat.
Erdő az erdőben, lélek a lélekben,
szeretetben s békében élni az életben.
Ezt kívánom mindenkinek a földön,
hogy a hazugságot zárja be egy börtön.
S az egyenesség lépjen életbe helyette,
és szálljon mindenki szívére, az őszinteség leple.
Halász Judit:
Nehéz okosan szeretni
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul......