MENÜ

MARIKA
honlapja


Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül. Helen Keller

Az ádventben a keresztény ember készül a karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az adventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

 

 

 

Készülünk:
… egy szent, kedves ünnepre, a kegyelmek, az ajándékok ünnepére, a szent Karácsonyra. Átéljük az Advent vágyait, irgalmait, reményeit, hogy a Karácsonynak, kegyeletes, gyertyafényes, fenyőillatos ünnepén a kis Jézust örvendezve fogadhassuk. Legyen tiszta a szívünk.
 
Ím sírva esdekellek
És áhítatom reszkető mécsét
Meggyújtom oltárod mellett,
Óh Reménység.
(Tóth Árpád)
 
„… míg egyetlen ember szívében a szeretet egyetlen kicsiny lángja ég, nincs veszve a világ.”
 
Áldott készülődést, kegyelemmel teljes, békés Karácsonyt!
 

 

Lélekben megtisztulva, felkészülten várjuk az Úr születésének ünnepét!

 

Jöjj Urunk, Istenünk, ments meg minket!

Köszönjük, hogy nekünk adod az adventi készület idejét. Adj nekünk erőt, hogy haladjunk lelki felkészülés útján és találkozhassunk veled, az, Isten Fiával. Adj bátorságot az induláshoz!

 

Jelentése:  Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet..A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín.  Az ünnepi időszakot már az V-VI. sz-ban is megünnepelték. Eredetileg 40 napos időszakot jelentett, de a Gergely naptár bevezetésével 4 hétre rövidült. Régebben a böjt és az imák időszaka volt, ma már a karácsonyra való felkészülést jelenti.

Segítheti elmélyülésünket az újabb korban divatba jött ádventi koszorú. Mintegy élő naptár mutatja a családnak, a templomi közösségnek a Karácsony közeledését. Nem liturgikus jelkép - s nem is kerülhet a liturgia megszentelt formái elé.

 

 

 

                                            

Juhász Gyula:  Rorate 

(Adventi hétköznapokon tartott hajnali mise.  E szertartásokon a megváltó és Szűz Mária tisztelete.)

 

A kéklő félhomályban

Az örökmécs ragyog,

Mosolygón álmodoznak

A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,

A minisztráns gyerek,

Mint bárány a mezőben

Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák

Térdelnek. Ifju pap

Magasba fölmutatja

Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját

Könnyezve keresem.

Ó gyönyörű gyerekség,

 Ó boldog Betlehem!

 

Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. (1Ján. 4,10)

 

Mécs László: Adventkor

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk

Illendő ruhában, méltóképpen várjunk

Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget

S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

 

Turmezei Erzsébet:  Adventi éjszaka

Fehér takaró,

ezüst fénytartó,

valót eltakaró.

Mintha nem volna más,

csak ez a ragyogás:

titokzatos, csodás.

Nincsen se hang, se zaj,

nincsen se seb, se baj,

se sóhajtás, se jaj...

Se bűn, se szenny, se sár,

se szín, se könny, se kár,

csak hó és holdsugár.

Hiszen így volna jó.

De nem ez a való.

Csal a fénytakaró.

Alatta szenvedés,

szenny, sár, ... elfödni és

elrejteni kevés.

a hó és holdsugár.

De Valakire vár

a holdfényes határ.

S ez az adventi, mély,

havas és holdas éj,

titkot tud: Jön! ... Ne félj!

 

Adventi kérdés

Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
-Indulj csak a sötétbe,
és tedd a kezed Isten kezébe.
ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismert út.

 

 

 

Az első vasárnap angyala.

 

Advent első vasárnapja, az első angyal megérkezése. A keresztény egyházi év első napja.

Négy héttel karácsony előtt egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből. Leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez. Keresi azokat az embereket, akik meghallják a hangját.  Azok akik figyelnek rá, meghallják a hangját és szeretet száll szívükbe.

 

Advent első vasárnapja !
(Rónay György)


Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet


A második vasárnap angyala

A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében.Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

 

 

A harmadik vasárnap angyala

Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

 


A negyedik vasárnap angyala

 

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

 

 

 

 

Ölbey Irén:  Adventi hajnal

Zihál a szél s megfagy a sóhaj,

a felhõ fenn hajó raj.

Könyörtelen, vad téli éjjel,

az út a messzeségbe vész el.

De lángruhában száll az angyal

s lila sugárral gyúl a hajnal.

Adventi hajnal, zeng és árad

a lélekbõl a tiszta bánat.

S a vágy zokog és zsolozsmázik

s harsog az Isten trónusáig.

Sikolt a könnyes antifóna,

hogy jöjjön a szépséges óra,

harmatozza az Úr, az áldott,

a békét és az igazságot.

Táruljon ki a Menny, a fénydús

s szülessék meg a drága Jézus.

 

 

"Mutasd meg nekünk, Urunk, irgalmasságodat!" (Zsolt 84,8).

"Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!" (Mk 13,35).

 

Fövényi Sándor : Csodát keresve

Valami fény kéne a szemekbe
kék, zöld, barna, fekete tűz
egy kéz kéne a kezekbe,
mely mindent összefűz.
Valami csoda kéne
mit annyian várunk
Valami új hit felé
mert omlik már régi házunk.
Valami, valami fény kéne…

 

Adventi Ima

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy... Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk. Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram! add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát –ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban, Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem! Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.
Adj békét, mindnyájunknak Uram! ÁMEN!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet