MINDENSZENTEKI ÁLDÁS LEGYEN MINDENKIVEL

Mindenszentek ünnepe a remény ünnepe.

 

 

November elseje a Mindenszentek ünnepe, amit másnap a Halottak napja követ. Ilyenkor megholt szeretteinkre gondolunk, ellátogatunk a sírjaikhoz, hogy lerójuk kegyeletünket, és imádkozunk érettük, a lelki üdvösségükért.

Mindenszentek napján az Egyház kevésbé ismert és ismeretlen szentjeire gondolunk, az elmúlt kétezer év vértanúira, hitvallóira, és a szentéletű rendalapítókra…de nem csak emlékezünk! Ünnep is ez a nap. Ezt a szép ünnepnapot sokan sajnos összekeverik a halottak napjával. 

A temetőket járjuk. Imádkozzunk szentjeinkhez, hogy amit saját erőnkkel nem érhetünk el, azt közbenjárásuk által Isten megadja nekünk.

 

 

 

Istenünk! Te látod, hogy gyengeségünk mennyire megbénít bennünket: Szentjeid példájával kelts bennünk új erőt szeretetednek szolgálatára.

Krisztus, a mi Urunk által. Amen

 

 

Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok.”(Mt 5, 48)

 

Gondolatok halottak napjára

Közeledik a „Halottak Napja. Emlékezünk azokról, akik gondterhes életüket befejezve, talán megtörve és fáradtan az örök világosság után vágyódva, földi kínjukat hátra hagyva Istennél lelnek nyugodalmat.

Csendes a temető. Csendjét csak az őszi szellő fuvallata töri meg, de pár nap és kivirágzik, a sok gyertya fénye ünnepivé varázsolja a sírokat. A fáról egy-egy hervadt levél esik a sírkőre, verebek csiripelése hívja fel magára a figyelmet. A széltől hajladozó faágak susogása köszönti az arra járót.

Mindenkinek van halottja, akihez kötődött, akinek emlékét a szívében hordozza.

 

„Vigasztalódjatok ! Keressétek és találjátok meg öregségetekben a szépet. Emeljétek szemeteket a fénylő nap és az éjszakai fényes csillagok felé. A levegő csendje is csengő dallamként hassa át szívedet és meglátod, érezni fogod lelked varázslatos erejét, amellyel szeretetet nyújtasz az elesetteknek, a Nálad is gyengébbeknek. Ez a szeretet fog vigaszt nyújtani! A szeretet, amely a legnagyobb kincs, erő, hatalom. Ezt a szeretetet viszed majd Isten trónja elé, hogy a legfényesebb fényben és világosságban találd majd meg az örök nyugalmat!"   (Krajcsikné Pazeller Mária: Gondolatok halottak napjára)

 

 

 

Imádság elhunyt szülőkért

Örök, mindenható Isten, aki azt parancsoltad, hogy szüleinket tiszteljük, gyermeki bizalommal járulok hozzád és kérlek, szabadítsd meg Édesanyámat, Édesapámat, akik talán még a tisztítóhelyen szenvednek! Jóságos Atyám, bocsásd meg bűneiket, melyek közül talán akárhánynak én is okozója lehettem. Emlékezzél meg Uram a gyermeki hűségről, szeretetről és engedelmességről, amelyet szent Fiad e földön gyakorolt, a szeretet ama szolgálatairól, amelyeket boldogságos Anyjának s akaratod szerint minden embernek tett. Erre a szeretetre kérlek, könyörülj Édesanyámon, Édesapámon és fogadd be őket mennyei dicsőségedbe! Ámen.

 

 

Szívemben élnek (Sz.Pál-Kutas Orsolya)

 

Ma este az ég a földre költözött,
millió lélekláng tüze között
lépdelek
sután,
nem is tudom, de hiszem vársz rám
ott félúton.

Millió lélekláng tüze melegít,
s mint régmúlt vágy
belülről hevít,
elmúlt napok, percek, sóhajok:
csak egy márvány fejfa, mi rám mosolyog.

Itt vagyok megint, és újra csak...
kezem reszketve a semmibe kap,
nézem tüzét az elmúlt világnak,
hová szeretteim oly sietve szálltak,
s hozzájuk vágyom,
mint kisgyerek,
ki elnyűtt játéka után kesereg,
utánuk,
de belülről tudom,
hosszú az út,
míg kezük fogom.

Gyertyák varázsa, mi átölel,
lángok közt arcok,
mit nem feledek el,
a hant alatt csak testük szendereg,
szívemben élnek tovább
ez emberek.

 

 

 

Feledetteknek... (Horváth Piroska)

 

Korhadt fejfák és ledőlt keresztek -
mi lesz azzal, kit régen feledtek?
Fonnyadt levelek alatt sorvadó -
feledésbe névtelen porladó.

Nehéz márvány alá - eltemetve,
emlékek pakkjából elveszejtve,
kőországuk eldőlve, romosan,
szederindák ölelik szorosan,

gyufaszál sercen - apró fény villan,
füstölgő csík az ég felé illan,
bús krizantémfej borul egy hantra,
magányos emlék roskad a padra,

varjúkántálás töri a csendet,
kopott feledés új fénye sejtet,
pókháló rezzen - ébred az emlék,
gyertya lobban, hol sötét volt nemrég.

 

 

 

 

Angyalhinta (Horváth Piroska)

 

Susognak a szélben pillekönnyű szárnyak,
lelkek bolyonganak megnyugvásra várnak.
Könnycseppek gördülnek tompa gyertyafényben,
lassan csonkig égnek, fagyos, hideg éjben.

Emlékek varázsa melegíti lelked,
hiánya fájdalmas - szíved belereszket.
Bárcsak érinthetnéd, ugyanúgy, mint régen.
Mosoly ül ajkán egy márványozott képen.

Lassú lépteidre ázott avar tapadt,
ólomsúly szíved sír, gyenge bordád alatt.
Csak egy pillanatra, bárcsak itt lehetne,
átölelne, mint rég, és ugyanúgy szeretne!

Legördül egy könnycsepp végigszántja lelked,
ősi szeretet húz magára egy leplet.
Simogatja arcod tiszta, lágy fuvallat,
gyengéden suttog egy isteni sugallat.

Angyalhintán lebeg habkönnyű selyemben,
rezzenésed várja - itt most a jelenben.
Megérinti szíved mécses tiszta fényén,
átölel, becézget, angyali az élmény.

Öleld át te is őt, s hagyd, hogy tovább menjen,
várják fényes kapuk odafent a mennyben.
Angyalhintán szórja édeni csókjait,
ő napjukon küldjed át földi csókjaid.

 

 

 

Most ne szólj! (Mata Ibolya)

 

Most ne szólj!
A szél is hallgat,
sírokra ül,
könnye harmat.
Csonkig égett
gyertya-tövek,
viasz szirmok
novembere.

Most ne szólj!
Csak állj meg csendben,
emlékeid
felidézve.
S ha könnyed
megeredne,
engedd, hogy az
ősz temesse!

 

Gyújts meg egy gyertyát, és díszítsd fel lelkedet

 

Halottak napja (Földesi Mihály)

 

Gyújts meg egy gyertyát, és díszítsd fel lelkedet.
Gondolj rá egy percet, rá, aki szenvedett.
Hisz veled tolta ő az idő kerekét.
Támaszod volt egykor, de visszaadta lelkét.
Léted otthonában, gyönyörű keretben.
Ott van drága arca, soha sem feledve.
Gyújtsd meg a gyertyádat, tedd le a virágot.
S a nagy-nagy sötétségbe küldd neki e lángot.

 

Sírhant alatt (Mészáros Lajos)

 

Mind itt hagytak, kik szerettek,
A sírhant alatt pihennek.
Csöndesen alusszák álmuk,
De szívemben ők léteznek.

Temetőbe sűrűn járok,
Sírjukra virágot teszek,
Néha még róluk álmodok,
Nappal rájuk emlékezek.

Sírjuk között hordja a szél
A hulló faleveleket,
Messze repített bennünket
A halványuló képzelet.

Pihenjetek, szeretteim
Az örök feltámadásig,
Legyen nyugodt az álmotok
A végső találkozásig.

 

Áldott emlék

 

 

 

 

Édesapámnak (Lovász Edina)

 

Könnyek szöknek szemembe,
ha Rád gondolok.
Emlékszem az utolsó találkozásra...
de sosem arra gondolok.
Az űr, a hiány mindig fáj, és itt marad...
de a tudat, hogy Lelked él és megbékélt,
vigaszt s hitet ad.
Szólsz hozzám... ritkán, keveset.
Néha ébren, néha álomban.
Amit üzensz, megnyugtat:
Jó úton vagyok, s Te jó helyen vagy.
Érzem: mindegy melyik dimenzió az otthonunk...
Emberek s lelkek,
az igaz SZERETETBEN találkozhatunk.

Létezel, mint Angyalok a Mennyben.
Élsz, mint áldott emlék... szívemben.

 

Édesanyámnak

 

Szeretet lángja melyet gyújtok most én drága édesanyám
Neked gyújtom már nagyon rég.
Itt vagyok, hozzád jöttem, hogy fejemet lehajtsam előtted.
Könny csorog a gyertyámon a lángnyelv is sír, s sajog.
Tűzfénye tudatja veled eljöttem,
Itt vagyok.
Melegséget hoztam, szeretetem jelét!
Könnyes szemmel nézem, ahogy a gyertyám érted ég!
Imára kulcsolom kezem és magamban rebegem: Örök világosság fényeskedjen neked.
Szeretet lángja mely most ég.
Most még fájóbban a sajgó lelkembe ég.

 

Öcsémnek

Könnyeim fátyolán át,

előttem halvány mécses ég.

Kilépsz a szürke fényhomályból,

mosolygó arccal jössz felém.

Szívemnek legrejtettebb mélyén

nem enyhül soha a fájdalom.

Sok éve már, hogy elmentél...

Érted sírok!

Hiányzol nagyon!

 

 

 

NAGYSZÜLEIMÉRT

 

és minden szerettemért

A temető halott (Aranyosi Ervin)

 

A temető ma éppolyan halott,
mint azok a testek a holt kövek alatt!
Ám a lelkek nem maradtak ott.
A lélek örök, csak mostantól szabad...
Millió szám öltök virágokat,
"halott" szeretted, örül majd neki?
Csak kidobják a hervadt csokrokat.
Örömét benne senki nem leli!
Ülj hát le otthon, egy csendes helyen,
gyújts meg egy gyertyát - az utat mutat.
Tárd ki a szíved, lelked nyugodt legyen,
- s múltadban élő emlékeket kutat.
Ki egykor elment - újra láthatod
olyannak, milyen egykor lehetett.
Ha magadat e percnek átadod,
fény vesz körül s igazi szeretet...

 

Az emlékezés fényei (Nyiraty Gábor)

 

Ahogy a harmatos est leszáll,
felgyúlnak az emlékezés fényei,
az idő egy pillanatra megáll,
s újjáélednek a múlt fakó képei.
Gyertyalángok a könnyű szélben
pislákolnak, úgy mesélnek,
s minden egyes apró fényben
ott rejtőzik egy egész élet.
Gyújts meg te is egy gyertyát,
ne rejtsd el akkor se, ha fáj,
engedd lobogni az emlékezés lángját,
mert hidd el, odafent ők is látják.