„Ennek a földnek olyan az illata, mint maga az élet. Aki beleereszti az eke vasát, az életet szánt magának. S aki kaszája mögött izzad, s tüdőre szívja a mező szagát... az életet szív magába..." (Wass Albert)

Az életnek is nevezett búza a magyarság egyik legfontosabb gabonanövénye volt. A búzaszentelést – a határ, a gabona- és termőföldek megáldását – a latin szertartás szerint Szent Márk, a bizánci szertartásban Szent György napján tartják. Az eredetileg húsvéti időben tartott bűnbánati, áldáskérő körmenetet a természeti csapások elhárítása céljából végezték.

A magyarság megőrizte ősi szokásait és nagy tisztelettel adózott az életet adó gabonanövényeknek és a jószágoknak. A búzaszentelésen részt vett a faluközösség tagjainak többsége. Előbb misén imádkoztak, majd utána a hívek körmenetbe rendeződtek és kereszttel, lobogókkal megkerülték a templomot, majd kivonultak a közeli búzaföldre, ahol a pap megszentelte a vetést.

 

Kapcsolatos népszokások:

Ha ekkor már a fürj el tud bújni a vetésben, és netán még az ég is megdördül, akkor a néphit szerint, gazdag lesz az aratás.

Ha ezen a napon pacsirta, fürj vagy béka szól a búzából, az jó termést ígér.

Ha fülemüle hallgat ezen a napon, akkor változékony lesz a tavasz, ha énekel kellemes, szép idő lesz.